| |
A Behemoth Tyranida Kaptárflotta
hiteles története
Első rész

"Túl az emberlakta
galaxison, ahová sem az űrhajók, sem az
astrotelepátia sugarai nem juthatnak el, az
intergalaktikus semmi jeges hidege az úr. Néhányan
elmerészkedtek arra a vidékre, és nyomuk
veszett. Ez a korlát, mely elválasztja a
galaxisokat. Ez a hely, ahol az űr és az idő összeesküszik,
és távol tartja egymástól a galaxisokat, elképzelhetetlenül
távol."
Íme álljon hát itt Császárunk
kegyelméből az első Tyranida háborúk hiteles
története.
Az emberiség vak. Semmit sem sejtett a
létét fenyegető veszedelemről, amikor az
idegen faj inváziója megkezdődött. Persze nem
volt látványos támadás vagy ütközet, ami
jelezte volna a tyranida kaptárflotta érkezését,
mivel nem voltak fontos, emberlakta települések
az áldozatul esett bolygókon. Az első olyan
nyom, amely gyanút kelthetett volna, néhány
titokzatos körülmények között elpusztult
bolygóról szóló jelentés volt, melyeket az
Adeptus Mechanikus kutató expedíciói küldtek a
Galaxis keleti peremvidékéről. Ezek némelyikén
az élet alig volt magasabb szintű, mint az évmilliókkal
ezelőtti földi őstengerekben, míg más világokon
az élőlények már a törzsfejlődés kezdeti
szakaszába léptek. Ebben az időszakban az
Adeptus Mechanikus kutatói több mint háromszázezer
életforma pusztulását regisztrálták a délkeleti
peremvidéken.
Bár a kutatók rengeteg adatot
halmoztak fel a jelenséggel kapcsolatban, mégsem
tudták okát adni annak. Azt a lehetőséget,
hogy az égitestek letértek volna a pályájukról
vagy nagyobb meteoritokkal ütköztek, szinte
azonnal kizárták, mint ahogy a naptevékenységben
beállt változásokat is. Úgy látszott nincs ésszerű
magyarázat, ezért az összegyűjtött adatokat
elküldték az Administratum kutatási főnökének.
További intézkedések azonban nem történtek.
Egy több milliárd világot számláló
galaxisban előfordulnak titokzatos dolgok, sőt túl
szokványosak ahhoz, hogy az Administratum
mindegyikükkel foglalkozzon. A birodalmi érdekeltségeket
nem fenyegette veszély, ráadásul a kérdéses
területek több ezer fényévnyire voltak az első
emberek által lakott településektől. Az információk
tehát az Administratum adatbankjába kerültek a
földre.
Így esett, hogy az egyetlen olyan adat,
mely az éles szeműeket figyelmeztethette volna a
közelgő veszélyre, elvesztek a bürokrácia útvesztőiben.
Az elpusztult világokról szóló
jelentések az évek során egyre csak érkeztek,
míg végül olyan nagy lett a mennyiségük, hogy
felkeltették az Inkvizíció érdeklődését.
Kryptman inkvizítor, aki a Macharian-eretnekség
baljóslatú tanításainak az értelmezésén fáradozott,
felfigyelt a jelenségre, és kérdezősködni
kezdett a kutatási hivatalnál, hogy további
információkhoz jusson. Az adeptusok azonban
meglehetősen kevés adattal szolgálhattak.
Az inkvizítor összegyűjtötte hát a
bolygók pusztulásáról szóló jelentéseket,
és tanulmányozni kezdte őket. Hamarosan világossá
vált számára, hogy a folyamat bizonyos rendszer
szerint történik, és a délkeleti peremvidék
fokozatosan elhal. Úgy tűnt, hogy a pusztulási
folyamat a galaxis széle felől indul és a közepe
felé tart. Mivel a jelentések rendszertelen időközönként
érkeztek, nehéz volt következtetni a folyamat
sebességére, de valószínűnek látszott, hogy
előbb vagy utóbb birodalmi érdekeltségek is
veszélybe kerülnek. Kryptman inkvizítor tehát
rájött, hogy a világok titokzatos pusztulása
összefügg, azt azonban még nem tudta, hogy mi módon.
Értesítette eredményeiről az Inkvizíció tanácsát,
majd azonnal elindult a délkeleti peremvidékre,
hogy több információt gyűjtsön.
A Tyran bolygó a legtöbb vonatkozásban
jelentéktelen világ volt. A felszín 80%-át óceánok
borították, a szárazföldet mindössze pár szétszórt
sziget képviselte, amik valójában alig voltak
nagyobbak néhány, a fenékről feltörő hegycsúcsnál.
A Nagy Óceán élővilága roppant változatos
volt, mindenfajta élőlényt meg lehetett találni
benne a koralloktól a kagylókon át az óriás
tintahal-szerű teremtményekig. A bolygó egy körülbelül
négyszáz lelket számláló Adeptus Mechanikus
kutató bázisnak adott otthont, a Tyran Primusnak,
ahonnan három-négy hónaponként indultak expedíciók
a délkeleti perem ismeretlen körzeteibe.
A közelgő katasztrófa első jele egy
több ezer azonosítatlan tárgyból álló felhő
felfedezése volt, amely a Tyran rendszer szélén
tűnt fel. A letapogató berendezésekkel és távolságmérőkkel
végzett kutatás nem vezetett eredményre, de
annyi bebizonyosodott, hogy a tárgyak nem sugároznak
ki energiát vagy jelzéseket magukból. Nem
tartalmaztak fém alkotóelemeket és az alakjuk
is szabálytalan volt, ezért lehetetlennek tűnt,
hogy űrhajókból álló flotta vagy hajóroncsok
sodródtak volna a rendszerbe.
| A lehetséges megoldásokon rengeteget
vitatkoztak a bázison élő tech-papok. Egyesek
felrobbant bolygók után maradó törmelékhalmazról
beszéltek, aszteroidák- ról, meteorfelhőről és
más természeti jelenségekről, míg mások
hiperűri viharokra és ezek által a galaxisba
sodort tárgyakra gyanakodtak. Ezt látszott alátámasz-
tani
az is, hogy a bázis astropatája szerint egyre erősö-
dő
zavar keletkezett a hiperűrben, már hetekkel a
felhő megérkezése előtt. Amióta a felhő
megjelent a Tyran rendszer határán, rémálmok
gyötörték. Az elméjét betöltötte valami
iszonyatos, halkan suttogó dolog jelenléte. Az
astropata idegeit teljesen kikezdték az immár
nappal is jelentkező hallucinációk, gyakran |
 |
|
| összefüggéstelenül
beszélt, de talán a jövőbe látott, mikor a bázis
pusztulását jósolta. |
Az állomás parancsnoka, Magos Varnak
nem nagyon hitt az astropata sötét jövendöléseiben.
Mégis, mivel a feladatköréhez tartozott a
szokatlan jelenségek vizsgálata, előkészített
egy hajót, és elindult, hogy személyesen vizsgálja
meg a felhőt, amely már a rendszer legszélső
bolygólyánál járt. A parancsnok hajója több
hetes utazás után közelítette meg az
ismeretlen tárgyakat. Az űrben sodródó,
mozdulatlannak tűnő testek teljesen betöltötték
az űrnek azt a kicsiny szegletét, amelyet a hajó
legénysége az optikai érzékelőkkel be tudott
fogni. Megdöbbentően hatalmasak voltak. A hajó
szinte eltörpült még a legkisebbek mellett is,
amelyek valamiféle rendszer szerint vették körül
a nagyobbakat. A parancsnok a legközelebbi
alakzat irányába kormányozta hajóját, hogy közelebbről
folytathassa a vizsgálódást. Az objektum
semmilyen eddig látott formára nem emlékeztetett,
bár hosszú vizsgálódás után fel lehetett
fedezni benne némi nyers arányosságot. Bordázott
felületén az érzékelők erős nagyítás
mellett, hártyaszerű alakzatokat mutattak,
amelyek a távoli nap irányába fordultak. Az egész
olyan benyomást keltett, mintha egy űrben sodródó
aszteroida lenne, amely maga határozza meg az útirányát.
Varnak nem folytathatta sokáig a vizsgálódást,
mivel több kis test elvált a legközelebbi nagy
alakzattól, és egyre közeledett a kutatóhajó
felé. A parancsnok veszélyt érezve megfordította
a járművet és távolodni kezdett a tárgyaktól.
Manőverezés közben megpróbált fény és rádiójelzések
útján kapcsolatba lépni velük. Semmi változás
vagy jelzés nem volt látható vagy kimutatható
hacsak az nem, hogy a közeledők felgyorsultak. Kétségbeesésében
Varnak begyújtotta a hajó hajtóműveit, hogy
kitörjön az egyre szoruló hurokból. Ahogy a jármű
az egyik tárgy közelébe ért, az azonnal
felrobbant, és hatalmas károkat okozott. A legénység
több tagja meghalt, a hajótest súlyosan megrongálódott,
és Magos Varnak megsebesült. Menekülés közben
a hajó még több sérülést is elszenvedett, de
szerencsére a hajtóművei épek maradtak, így
folytathatta útját a Tyran felé. A parancsnok végül
visszavezette a hajót a bolygóra, és kényszerleszállást
hajtott végre a bázis közelében. Amikor később
megvizsgálták a hajótest maradványait, kiderült,
hogy a hajót különböző savak találták el,
és legalább a 20%-át elmarták.
A felhő közeledése ezután
felgyorsult, és a kutatók szerint csak hetek kérdése
volt, hogy elérjék a Tyrant. A savakról,
amelyekkel az ellenség támadott,
bebizonyosodott, hogy élő szervezetekből származnak.
Bármilyen hihetetlennek is látszott, úgy tűnt,
hogy a felhőt soha nem látott idegen élőlények
alkotják, akik képesek arra, hogy a légüres térben
létezzenek. Ekkor felvetődött a kérdés: mit
fognak csinálni az idegen lények, ha elérik a
Tyrant? Ugyanis, ha a légüres tér a lételemük,
képtelenek lesznek leszállni a bolygó felszínére,
hiszen a nyomás következtében azonnal szétrobbannának.
És ha ezek a lények pusztították el a többi
bolygót is, vajon a Tyran is erre a sorsra jut-e?
Magos Varnak nem kockáztathatott, megerősíttette
a bázist, a kutatóhajókra fegyvereket
szereltetett, és készenlétbe helyezte a védelmi
rendszert.
Egy hét múlva megkezdődtek a támadások.
Amint a bolygó felé közelítő lények lőtávolságon
belülre értek, a védelmi rendszer ágyúi bemérték
és lőni kezdték őket. Az első néhány test
szénné égett a lézerágyúk perzselő sugárnyalábjainak
tüzében, de az áradatot nem lehetett sokáig
feltartani. Hamarosan több idegen lény elég közel
került a bolygóhoz és nagy sebességű tárgyakkal
kezdte bombázni az erődöt. A talajon szétrobbanó
testekből sav fröccsent szerte, ugyanaz a sav,
amely kis híján végzett Magos Varnak hajójával.
A védelmi rendszer szinte teljesen megsemmisült,
az űrben harcoló hajók közül csak három
maradt épségben, amikor néhány órás tűzpárbaj
után úgy látszott, hogy az ellenség
visszavonul. Amikor már kívül kerültek az ágyúk
lőtávolságán, Varnak parancsot adott, hogy
ezek a hajók kövessék őket ameddig lehet. Még
két élőlény lett az enyészet martalékává.
Felrobbanó testük savval borította be az őket
elpusztító emberek hajóit, egyiküket azonnal
hasznavehetetlen ronccsá olvasztva. A másik két
hajó visszatért a Tyran Primusra, ahol
tech-papok fohászai és ráolvasásai ellenére
megszűntek működni.
A hajók utolsó jelentései szerint a tárgyak
minden kétséget kizáróan szerves
anyagból voltak. Élő szervezetek, testüket kőszerű
páncélzat borította, mely leginkább csontokra
vagy a rovarok kitinpáncéljára emlékeztetett.
A hajók pusztulásával a Tyran
Primuson élő emberek sorsa megpecsételődött:
nem volt mivel elmenekülniük egy újabb támadás
esetén. Márpedig a támadók közeledtek. Az
idegenek jelenléte ismét óriási zavart okozott
a hiperűrben, ezért teljesen lehetetlenné vált
az astrotelepátia használata. A bázis el volt vágva
a Földtől. Ha nem is remélhettek segítséget,
legalább figyelmeztetni tudták volna az emberiséget.
Magos Varnak az idegen lényekről összegyűjtött
információkat egy adattárolóba zárta és
bedobta az óceánba.
A tárolót több, mint egy évvel később
találta meg Kryptman inkvizítor. A Tyran ekkorra
már halott, kiszáradt bolygó volt, az űr végtelenjét
járó szikladarab. Erről a világról, ahol először
szembesült az emberiség az idegenek pusztításával,
nevezték el később az új fajt Tyranidáknak.
Amikor Kryptman inkvizítor elérte a
galaxis délkeleti peremvidékét, a Tyran által
leadott utolsó üzenetek már több hónaposak
voltak. Akkor még senki nem hozta összefüggésbe
a Tyran elleni támadást az eddig felfedezett kopár
világokkal. Mégis Kryptman talán megsejtett
valamit, amikor a Tyran felé módosította hajója
útvonalát. Mivel a Tyran elleni támadás már
megtörtént, mégpedig Kryptman számításai
szerint nem is túl rég, az a gondolata támadt,
hogy esetleg követhetné a tyranida flotta útvonalát.
Talán sikerül az útirányukra vonatkozólag
valami nyomot találni, hogy jelenthesse a Tanácsnak.
Jóslása szerint a felhő galaktikus délkelet
felől északnyugat felé tart. Ennek tudatában
az inkvizítor még egyszer megpróbálta követni
a Tyranidák nyomát. A jármű át- meg átszelte
a Kryptman által kiszámított pályát, de az
elkövetkezendő pár hónap során nem akadt a
flotta nyomára. Így aztán Kryptman
visszafordult a Tyran rendszerbe, hogy megvizsgálja
mi történt az állomással és a bolygóval.
Amikor az űrhajó a Tyran rendszerbe érkezett,
az érzékelők képtelenek voltak a tengerrel borított
bolygó nyomára bukkanni. Volt ugyan egy bolygó,
amelyik a Tyran lehetett volna, de az valamivel
kisebb volt annál, a tengereknek nyoma sem volt,
az égitest valójában alig volt több egy kopár
aszteroidánál. Viszont közelebb érve a hajó
gyenge jelzést fogott, amelyet egy mélyen a
felszín alá temetett birodalmi jeladó sugárzott
ki az űrbe. Kryptman inkvizítor a legénység néhány
tagjával leereszkedett a bolygóra. Vizsgálódásai
során kiderült, hogy a bolygó felszínét borító
por helyenként igen nagy mennyiségű fémet
tartalmaz. Mint később kiderült, mindössze
ennyi maradt a Tyran Primus bázisból. A
detektorok szerint a jelzéseket sugárzó adattároló
körülbelül ezer méter mélyen feküdt. Az ásáshoz
nem volt megfelelő felszerelés, ezért Kryptman
leszereltette a hajó egyik lézerágyúját, és
az azzal megolvasztott, majd megszilárdult
anyagban a legénység belekezdett a hosszú,
keserves alagútásásba. Az emberek naponta
tizenhat órát dolgoztak a meleg, kényelmetlen védőöltözetekben,
és gyakran csak az inkvizítor megszállottsága
tartotta bennük a lelket. Kryptman maga is
kivette a részét a munkából, mert biztos volt
benne, hogy a felszín alatt valami igazán
fontosnak kell lennie, valami olyan információnak,
ami az egész emberiség sorsát döntheti el. Végül
kéthavi ásás után leereszkedett az alagútba,
és felszínre hozta az adatkódexet, melyet egy
évvel korábban rejtett el Magos Varnak.

“Mégis a semmi nem
üres többé. Egy felbecsülhetetlenül ősi,
engesztelhetetlen intelligencia hasítja át a
hideget és a sötétséget. Rengeteg idegen szem
figyeli galaxisunk csillogó fényeit. Még távoli
fényeit. A Mindent Elnyelő közeleg, húsunkra
áhítozva. Ez a nagy szervezet, ez a hatalmas
entitás a Tyranida faj.”
írta: Gabesz (Troll magazin,
2. évf. 10. szám)
|
|