| |
Primus boly
házai

Primus boly
önmagában is oly nagy népességgel rendelkezik,
mint néhány önálló planéta a Birodalomban. A bolyváros lakosságának
meghatározó része az uralkodó nagy házak
valamelyikének területén éli alantas életét. Primus boly
jól elkülöníthető egységekre van felosztva a
tizenhárom nagy ház között, akár csak hétköznapi bolygókon az
országok. Minden ház különálló tradíciókkal,
sajátos nyelvi jelleggel, egyéni öltözködéssel és
stílussal rendelkezik, mintahogyan érdeklődésük és
szokásaik is különböznek a többi házétól.
A nemesi házak
A hét legmeghatározóbb ház az úgynevezett nemesi
családok, melyek területe a felhők fölé magasodó
teljes Csúcsot magába foglalja. Ők irányítják a
boly szinte teljes kereskedelmét. Szerteágazó
tranzakciókat folytatnak az Impérium megannyi
planétájával, akárcsak Necromunda többi
bolyvárosával. A nemesi házak közt folyamatos
versengés folyik a jólétért és a politikai
hatalomért, szüntelenül kutatják saját gazdagságuk
és hatalmuk kiterjesztésének lehetőségét, és ellenfeleik gyengéit.
Intrikák és az orvgyilkosságtól való félelem, ami
meghatározza az itt lakó családok mindennapjait.
A legbefolyásosabb nemesi ház a Birodalmi vagy
Kormányzó ház, a Helmawr. Területük a Csúcs
legfelső régióira terjed ki, mely az egész
bolyváros legelőkelőbb területe. Lord
Helmawr,
a család rangidős vezetője uralkodik az egész
bolygó felett. Ő képviseli a Földi Adeptus Terrát,
az emberiség birodalmának közigazgatási egységét a
bolygón.
Az univerzum szemében Lord Helmawr maga Necromunda,
a bolygó az ő saját játszótere, amit önön kénye
kedve szerint irányít. A nemesi házak kereskedő
famíliái és pátriárkái egymást túllicitálva
versengnek kegyeiért, és buzgón hajtanak végre
bármit, hogy biztosítsák leszállási és kihajózási
jogaikat, kereskedelmi felhatalmazásaikat és
adókedvezményeiket. Azonban amíg látszólag Lord Helmawr kegyeit keresik, a többi nemesi ház
szüntelenül terveket sző a háta mögött, remélvén,
hogy egyszer majd a Helmawr ház is elbukik, hogy
aztán ők örököljék a hatalmat.
Necromunda hét nemesi háza a következők: a Helmawr
ház, a Catallus ház, a Ty ház, az Ulanti ház, a
Greim ház, a Ran Lo és a Ko’Iron ház. Ugyan ezek a
házak nem játszanak közvetlen szerepet az
alattuk fekvő Bolyváros életében, létezésük mégis meghatározó az
ott lakók életében.

A nagy házak
A Fal néven ismert adamantium határvonal alatt
húzódik a Bolyváros, Necromunda hat nagy házának
territóriuma. Ezek a családok azonban híján vannak
a nemesi házak szerteágazó kiváltságainak és
befolyásának. Embereik a szűkös Bolyváros falai
közé vannak kényszerítve, ahol az élet
mocskos és nyomorúságos. A bolylakók, ahogyan őket
hívják, már megszokták a tompa fényeket és
a poshadt levegőt. Jobbat nem ismervén
végigrobotolják rövid életüket a céhek
gyártelepein, műhelyeiben, és egyéb ipari létesítményekben, melyek a Boly elsőszámú
gazdasági ereje.
Ezek a házak mindenféle javak előállítására
specializálódtak, az élelmiszerektől kezdve a
hadfelszerelésekig. Az itt előállított áruk a
felsőbb nemesi házakhoz kerülnek, ahonnan Necromunda termékei elérik a galaxis legtávolabbi
csücskeit is. A kusza ám meglehetősen hatékony
kereskedelmi kapcsolat folyamatosan erősödik,
köszönhetően a Házak közt fennálló versenynek,
amelynek során a megtermelt javakat próbálják
minél kedvezőbben továbbadni a
felsőbb nemesi
házaknak.
A Bolyváros házainak népessége normális
esetben nem vegyül egymással, és a területek határai is jól
védettek behatolók ellen. Minden ház büszke egyedi
tradícióira és általában lenézi riválisainak
életvitelét. Ahol két ház territóriuma találkozik,
ott nem ritka, hogy köztes halálzónák, és
megerősített védelem választja el a területeket
egymástól.
A hosszan tartó háborúk két ház között
azonban relatíve ritkának számítanak,
mindazonáltal nem ismeretlenek. Az erőszak szikráját
bármi lángra lobbanthatja a véletlen
határsértéstől egészen a szándékos invázióig. A
leggyakoribb kiváltó ok a nyílt ellenségeskedésre
természetesen az előnyösebb kereskedelmi szerződésekért folytatott
harc. Ennek egyik fajtája, amikor egy ház
megpróbálja lerombolni a szomszédos ház területén
található létfontosságú ipari létesítményeket, megakadályozva ezzel
bizonyos szerződésben megszabott feltételek
teljesítését. Ilyenkor általában a szomszéd
komolyabb veszteségeket szenved és elveszti az
adott szerződést a támadó fél javára.
A nyílt háború azonban ritka. Ennek
magyarázata egyszerűen az, hogy egy ilyen nyílt
viszály mindig csak az ellenséges házak malmára
hajtja a vizet, miközben a két szemben álló
család meggyengül. Mindemellett a nagy nemesi házak is
helytelenítik a nyílt, pusztító konfliktusokat,
hiszen ez rossz hatással van a kereskedelemre és
meggátolja az előállított javak áramlását a
felsőbb régiókba. A nemesi házak inkább
elfordulnak, és új üzletfeleket keresnek a többi
nagy ház személyében, mintsem eltűrnének egy
kirobbanni készülő bolyháborút. Következésképpen
Bolyváros nagyrészt egy békés ipari komplexum
képét láttatja, az emberek többsége pedig boldogan
adja oda életét, és fogadja el a szűkös
megélhetést a nagy házak valamely gyártelepén
robotolva. A hat nagy ház, mely meghatározza a
Bolyváros mindennapi életét a következő: a Cawdor
ház, az Escher ház, a Goliath ház, a Van Saar ház,
az Orlock ház és a Delaque ház.
 |
Orlock
Az Orlock ház más néven a Vas háza
ként is ismeretes, ugyanis e család
territóriuma jórészt magas vastartalmú
salakgödrökön fekszik. A bolylakók
ezeket a vermeket bányásszák szüntelen
ősi idők szemetét kutatva, közben elég
tiszta fémet nyerve ki a hulladékból,
hogy táplálják vele
gyárkomplexumaikat. A szemét
évszázadokon át tartó szüntelen
kitermelése több alacsonyan fekvő
térség pusztulásához vezetett már. A
régmúlt időkben ez a tevékenység
gyakran vezetett az egész bolyt
megmozgató földrengésekhez és több
óriási kupolaterem megsemmisüléséhez.
Az Orlock ház évszázadok óta teljesíti az
Ulanti Szerződés feltételeit,
amely egy rendkívüli hasznot |
|
| hajtó üzlet, az Ulanti nemesi ház alapvető
szükségleteinek kielégítésére. Előttük a szerződés
a Delaque ház kezében volt, ám az Orlock ház
elbitorolta, megvesztegetve több Alsóvárosi
bandát, hogy szabotálják a Delaque telepekre
vezető üzemagyag vezetékeket. Ezen eset óta a
két ház megragad minden lehetőséget, hogy ártson a
másiknak. Öt évvel ezelőtt Lord Haden Orlock
orvgyilkosság áldozata lett, melyért a Delaque ház
tehető felelőssé. Emiatt aztán soha nem volt még
annyira feszült a két ház közti viszony, mint ezen
eset óta. |
Goliath
A Goliath ház által uralt területek rendkívül
kedvezőtlenül helyezkednek el Bolyvároson belül.
Ezen házhoz tartozik több is a legmelyebb és legbarátságtalanabb zónákból. Terjedelmes
gyártelepeik pedig még jobban
hozzájárulnak környezetük
elszennyeződé- séhez, ráadásul
rendkívüli hőtermeléssel is jár. Ebből
kifolyólag területük gyakran töltött toxikus
szmoggal és sűrű, sötét füsttel. Ennek
kompenzálása végett az emberek errefelé erősek és
szívósak, kiknek szemében a többi bolylakó
puhány és gyenge. Az igazság az, hogy minden
bolylakó természeténél fogva robosztus és erős,
hozzáedződve a mérgező |
 |
|
| környezethez és a nélkülözéshez, amely hozzátartozik
mindennapi életükhöz. A Goliathok azonban rendkívül büszkék
arra, hogy a többieket is túlszárnyalva,
rendkívüli körülményeket is képesek elviselni.
A többi ház szemében a Goliathok mind barbárok,
nyersek és kiismerhetetlenek. A Goliath
létesítmények, mint például a harcoló vermek vagy
az Elesettek Fesztiválja csak tovább erősítik szomszédaik amúgy sem túl barátságos véleményét
ezen házzal kapcsolatban. A méret és az erő
errefelé a férfiasság mérője. Ruházatuk pedig
kihangsúlyozója a fizikai erő központiságát
társadalmukban. A vastag láncok és a szöges
karperecek gyakori látványnak számítanak errefelé. |
 |
Escher
Az Escher ház talán a legfurcsább,
legkülönbözőbb Necromunda egyéb házai közt.
Akárcsak a többi házat, ezt is egy uralkodócsalád
irányítja. A politikai élet és az intézmények mind
egy-egy közeli rokon vagy családtag kezében
összpontosulnak. Azonban ellentétben a többi
házzal, melyek populációja megközelítőleg
kiegyenlített, az Escher ház szinte kizárólag
nőkből áll. A ház kevés férfi tagja összeaszott és
bárgyú, köszönhetően egy valószínű- síthető, a
család vérvonalában bekövetkezett genetikai
hiányosságnak. Ám bármi legyen is az oka, a
férfiak nem játszanak túl fontos szerepet az
Escher ház életében. |
|
|
Igazából Escher társadalomról csak attól
kezdve beszélhetünk, mióta megbirkóztak ezen
egyéni, kiegyenlítetlen populáció okozta nehézségekkel, és nem szenvedtek többé a hátrányaitól.
Az Escher ház hajlamos az arroganciára, és lenéző
minden hímneművel szemben. Különösképpen elutasítóak a Goliath házzal, akiket túl egyszerűnek és
állatiasnak tartanak. A két ház ősi ellenségnek
számít, az összetűzések határaik mentén
mindennaposak. |
Van Saar
A Van Saar ház az általuk előállított
technikai eszközök minőségéről híres.
Technológiájuk nem fejlettebb, mint bárki másé,
hisz a technikai fejlődés, mint folyamat nem
igazán létezik az Impériumon belül. Azonban a ház
gyártási technológiája meglehetősen precíz és az
így előállított termékek a legmagasabb minőséget
képviselik. A nemesi házak prémiu- mot fizetnek
minden egyes megvásárolt Van Saar produktum után,
ennek következtében pedig a Van Saar ház
életszínvonala talán a legmagasabb Bolyvároson
belül. |
 |
|
|
A ház tagjai éles elméjű, ám humortalan
emberekként ismertek, mélyen beléjük ivódott
rendszeretettel. Akárcsak a legtöbb háznak
Bolyvárosban, nekik is megvan a saját öltözködési
szokásuk, mely megkülönbözteti őket a többi
háztól. Ez általában szűk, testhezálló, majdnem az
egész testet takaró ruhákat jelent, melyek
kimondottan a lenti bizarr környezetben való
túléléshez lettek tervezve. A ruhák fél-áteresztő
rétege csökkenti a test vízveszteségét, míg
bizonyos pontok színváltozásai figyelmeztetik a
ruha hordozóját az oxigénben szegény zónákra,
illetve az erősen toxikus területekre. |
 |
Delaque
A Delaque ház a birodalmi Helmawr ház
speciális figyelmét élvezi, melyért nemcsak anyagi
javakkal, de információkkal is szolgál a
Necromundát irányító többi családról. A Delaque
kémek mindenütt megtalálhatóak szerte a Bolyon
belül,
megfigyelve a többi nagy ház tevékenységét. Néhány
szóbeszéd azt tartja, hogy a nagy házak bizonyos
tagjai, beleértve a nemesi házakat is, a Delaque
család szolgá- latában állnak.
A többi ház tehát érthető okokból
gyanakszik mindenre, ami a Delaquekkal kapcsolatba
hozható. Megjelenésük több évszázadnyi csalás és kémkedés
öröksége. A Delaquek tradicionálisan a hosszú
kabátokat részesítik előnyben,
melynek
belső zsebeiben könnyedén rejthetőek el
fegyverek és egyéb nagyobb tárgyak. Legtöbbjük
rend- |
|
| kívül sápadt és legtöbbször kopaszok, suttogó hangjuk
pedig vékony és kísérteties. Sokan közülük
sötét ellenzőket vagy beépített
szűrő-lencséket viselnek, hogy védjék
érzékeny látásukat. Emiatt legtöbbjük
érzékeny az erős fényre. Dacára annak,
hogy gyakorlatilag egész Bolyváros
meglehetősen homályos, a Delaquek területei
különösképpen sötétek és árnyékosak, amely illik az
olyan emberekhez, kiknek indokai és módszerei a
titkok homályába vesznek. |
Cawdor
A Cawdor ház a Megváltás Kultuszának
helyi erődítménye, melynek prófétái az univerzum
végét jövendölik. Habár a kultusznak szerte a
bolygón vannak követői, a Cawdor ház hivatalos
vallássá emelte a kultuszt. Emiatt a házat a
Megváltás Házának is nevezik.
A Cawdor ház viselkedése a többi ház
irányában meglehetősen változatos, nagyban függ
a hittől. Számos törvényük közül az egyik
legjellemzőbb, mely megtiltja, hogy megmutassák
arcukat másoknak. Emiatt aztán a Cawdor ház
követői könnyen felismerhetőek
bonyolult kimunkálású maszkjaikról.
Ezen maszkok kidolgozása az avatatlan
szem számára sokszor igen bizarr és zavaró
lehet.
A kultusz egyébként egy meglehetősen
szoros |
 |
|
| viselkedési formát követel meg,
melynek megszegőire kitoloncolás és egy
életen át tartó száműzetés vár. Azon
bolylakók, akik nem követik a kultuszt,
szemükben pusztán értéktelen hitetlenek.
Ezek után talán szükségtelen is
kihangsúlyozni, hogy a Cawdor és a többi ház közötti viszony igen
feszült. Gyakran megesik, hogy a többi ház
területein tevékenykedő Megváltás Kultusz-hívő
kitaszítottak, a Cawdor ház titkos támogatását élvezik. |
Fordította: Rince
(A fordítás a hivatalos Necromunda szabálykönyv,
The Houses of Hive Primus című ismertetője alapján készült.)
|
|