| |
Ork &
Goblin taktikák
Az
orkok és a többi zöldbőrű nem éppen a legkönnyebben
kijátszható sereg a Warhammer-ben. Éppen ezért
nem árt némi tanácsot "papírra"
vetni, amit nagyrészt a saját káromon tanultam
meg.
A zöldbőrű
seregek nem csak egy fajból állnak, hanem igen
széles tárházzal rendelkeznek. A se- reg magját
az ork és goblin egységek adják, de nagy számban
fordulnak elő különböző szörnyek és természetesen
snotlingok. Nemegyszer, előfordulhat, hogy nem
teljesítik a parancsot azok a fránya egységek.
Éppen ezért elgondolkodtató, hogy a rendelkezésre
álló igen sok fajta egység közül, melyik is
az ami használható. Nézzük először kiket is
verbuválhatunk a seregünkbe és mik a gyengéik/erősségeik:
| Orkok:
Valószínűleg ők fogják
kitenni seregünk pontérté- kének a
nagy részét. Erősek, szívósak és
az összes fajuk jól használható
szinte minden téren. Ezek közül elsősorban
a Fekete orkokat emelném ki, mert ezek
a rokonaikénál jóval sötétebb bőrű
melákok nagyon jó harcosok, csak a
leghatéko- nyabb egységek vehetik fel
velük a versenyt. Természetesen a
"mezei" orkok is igen jó
harcosok hírében állnak és ami még
mellettük szól, hogy jóval
alacsonyabb pontért is a mieink
lehetnek, ellentétben a Fekete
orkokkal, melyek pontértéke jóval
magasabb. Nem elhanyagolható a lovasságuk
sem (bocs, vaddisznósságuk) és a Vad
ork sámánok is közel a leghasznál-
hatóbbak
a zöldbőrű mágiahasználók között. |
 |
Snotlingok:
Inkább csak dísznek vannak mint tényleges
harcosoknak. Egyedül a Snotling harci pumpány
amely valamennyire használható, de ez is csak
akkor, ha már nincs mire költenünk.
Goblinok:
Igen sok fajtájuk létezik, melyek a
hobgoblinokat leszámítva, inkább csak szoká-
saikban és kinézetben, mintsem fizikálisan különböznek
egymástól. Gyengeségük főleg az igen rossz
vezetési értékükben keresendő. Előnyük
viszont, hogy igen olcsóak és éppen ezért nagy
tömegben vethetőek be. Nagy tömegben tehát
(legalább 30-40 db.) megkapják az összesítésnél
a sorbónuszt. Érdemes őket öt vagy több sorba
rendezni, hogy ha az ellenfél meg is öl néhányat,
a 3 pont sorbónusz akkor is meglegyen. Továbbá
még előnyük, hogy ha menekülnek, az orkokat
nem érdekli. Lovasságuk az egyik leggyorsabb. Óriás
farkasaik mozgás értéke 9, ezért könnyen hátba
támadhatják az ellenfelet.
Szörnyek:
Ezekből igen sok fajta behozható az ork és
goblin seregekbe. Rengeteg féle áll a rendelkezésünkre,
több mint bármely más seregnél. Kezdetben
mindjárt a leghasznosabbakkal, az ogrékkal
kezdeném. Igen strapabíróak, nehét őket levágni.
Hátrányuk talán az alacsony fegyver- használati
értékükben keresendő, de ezt bőven kompenzálja
a viszonylagosan alacsony pont- értékük. A
trollok is rendelkeznek néhány eléggé impozáns
tulajdonsággal (regenerálódás, há- nyás), de
nem túl nagy eszüknek hála elég
kezelhetetlenek. Viszont a pontértékük nem
olyan szörnyen magas, így ha nagyobb pontértékű
sereget állítunk össze, érdemes lehet
elgondolkodni néhány troll bevételén. A többi
szörnyet (wyvern, Óriás), mivel pontértékük
elég magas, inkább csak akkor használjuk, ha már
nagyon nincs más, amire köthetnénk.
Csatagépek:
Tűrhető mennyiségű áll rendelkezésünkre.
Van köztük néhány igazán használható is.
Egy két erősebbet, mint például az ork kőhajítót
vagy a Goblin halálugró katapultot érdemes
berakni, a többit pontértéke és ellenséges
sereg összetétele válogatja.
Speciális
karakterek: Ebből is akad jópár akit felbérelhetünk.Néhányuk
már alapállásban is igen jó harcos, de
megfelelő pont ráfordításávan igazi mészárosokat
csinálhatunk belőlük néhány varázstárgy segítségével.
Az, hogy hány karaktert veszünk be a seregbe és
mennyire szereljük fel őket, ismét csak a rájuk
fordítható pontérték határozza meg, de egy erősebb
"hentes" karakter és egy sámán mindig
jó vételnek bizonyulhat. Utóbbi a mágián kívül,
magasabb vezetési értékével is jelentősen segítheti
a győzelmet.
Az
ork egységek ugyebár minden előkészítő fázisban
dobásra kötelezettek, ami, ha egyes lesz akkor
lehet, hogy nem engedelmeskednek ("szerencsésebb"
játékosoknál még egymásnak is esnek). Ezt egy
módon tudjuk csak kiküszöbölni: sok egységet
kell létrehozni. Mert ha sok el is rontja a dobását,
még mindig akad kivel támadni. Másik pozitívuma
a dolognak, hogy így sokkal könnyebb az
ellenfelet hátba támadni. Ez sajnos nem nagyon
teszi lehetővé a tápos, sok pontot felemésztő
egységek felállítását. A fentieknek
ellentmond, de ha van elég pontunk akkor hozzunk
létre egy legalább 15 darabból álló Fekete
ork egységet Boss-al, esetleg Big Boss-al. Ez
hivatott a sereg elitjét adni. Hiszen a Fekete
orkok még a legjobb egységekkel is felveszik a
versenyt. Ha egy jó vezetési képességű
karakter csatlakozik hozzájuk az csak még legyőzhetetlenebbé
teszi őket. A goblinokat mindig igyekezzünk
valamilyen megfelelő vezetési képességgel
rendelkező ka- rakterünk 12"-es körzetében
tartani, ugyanis így használhatják annak
karakterisztikáját. Igyekez- zünk minél több
íjász egységet létrehozni, hisz mennyivel könnyebb
egy nyílzáportól megritkított sereget legyőzni.
A lovasság csak akkor lényeges, ha ellenfelünk
is rendelkezik vele. Egyébként inkább másra költsük
a drága pontokat. A nagy szörnyek közül főleg
az ogrékat ajánlanám, de trollok is jó választásnak
bizonyulhatnak. Tökéletes elit osztag lehet 4-5
óriásogre esetleg troll. A karakterek és sámánok
közül a sámánok érnek igazán valamit. De
persze ha sok a pontunk egy megfelelően tápos
varázstárgyaktól felvértezett, húsdaráló
karakter. (pl. Morglum Necksnapper Meteorvas páncélban)
is igen hasznos lehet. A sámánoknál arra kell
vigyázni nehogy elbukják a Waaagh tesztet, éppen
ezért úgy rakjuk le őket a csatatérre, hogy ne
túl sok egység legyen a közelükben, csak
amennyi szükséges. A legjobb vad ork sámánokat
alkalmazni, akiket mindig egy vad ork egység közelében
tartsunk, a rájuk vonatkozó szabály miatt. Nem
rossz befektetés még az éjgoblin squiglovasság.
Bár a csatatéren össze-vissza ugráló goblinok
inkább poénosak mintsem hatékonyságukról híresek,
de azért egy kis szerencsével tudnak meglepetést
okozni az ellenfélnek.

A
fentebb leírtak nincsenek kőbe vésve, csak egy
általános irányelvet adnak, ami alapján fel
lehet építeni egy sereget. Persze mindig mérlegelni
kell az ellenfelet is. Például, ha élőholtakkal
harco- lunk, ne használjunk goblinokat, mert
gyenge vezetési képességüknek hála, szinte
biztos, hogy elfutnak, stb. A lényeg, hogy legyünk
tisztában kedvenc Orkjaink és Goblinjaink gyengéivel
és előnyeivel és eszerint mérlegeljünk a
sereg összeállításakor. Ha másra nem, ezek
bemutatására talán jó volt a fenti kis iromány.
írta: Rincewind
|
|